A Spexx által használt lencsék
Hogyan javítják a látást a napszemüvegek? Amikor sugárzás éri a lencsét három dolog történhet: vagy átmegy a sugárzás a lencsén, vagy visszaverődik, vagy elnyelődik. Az elnyelő lencséket, mint például a napszemüvegeket, arra használjuk, hogy megakadályozzunk bizonyos hullámhosszokat, hogy áthaladjanak a lencsén, vagy hogy gyengítsük az intenzitásukat. A napszemüveg lencséit azért hívjuk elnyelő lencséknek, mert az őket ért sugárzás legnagyobb részét elnyelik.
A Spexx napszemüvegek UV400 minősítéssel rendelkeznek, vagyis 400 nanométerig kiszűrik a káros sugárzás 100%-át, biztosítva ezzel szemünk maximális védelmét minden körülmények között.
Védelem
Minden napszemüvegnek meg kell felelnie a fizikai behatásra vonatkozó előírásoknak. Azonban egyetlen napszemüveg sem lehet tökéletesen repedés- és törésbiztos.
Divat
A vásárlók nagy része divat szempontokat is figyelembe vesz a lencse kiválasztásánál. A divatirányzatok változnak. Különböző színek jönnek divatba.
Hasznosság
Bizonyos színű lencsék, mint például a barna, kiszűrik a nem kívánt kék fényt, élesítik a kontrasztlátást, javítják az éleslátást és csökkentik a szem fáradtságát. Ezek a tulajdonságok hasznosak lehetnek olyan tevékenységeknél, ahol a mélységlátás és az éleslátás alapkövetelmény.
CR - 39 (Allvl-Dytzlycol Carbonate) lencsék
A második világháború idején jelentősen megnőtt az igény az optikai minőségű műanyagok iránt. Az akril volt az első anyag, ami leginkább megközelítette a piaci igényeket. Az ütésállósága nagyon hasznosnak bizonyult, azonban viszonylag könnyen karcosodik és kopik. A Pittsburgh Plates and Glass (PPG) nevű vállalat fejlesztette ki az úgynevezett Columbian Resins (CR) optikai műanyag-sorozatot, amelyek erősnek és ellenállónak bizonyultak és optikailag is megközelítették az üveg minőségét. Az új anyag karcállósága, bár az üvegénél nem volt jobb, mégis messze felülmúlta az akrilét. Mivel a műanyag-sorozat 39. tagja rendelkezett a legkiválóbb optikai tulajdonságokkal, az anyag a CR-39 elnevezést kapta. A CR-39 kiinduláskor a vízhez hasonló viszkozitással rendelkező színtelen folyadék. A gyártás folyamán kémiai anyagokat adnak hozzá, majd formákba öntik és a kemencébe teszik. A színező festékek és az ultraibolya inhibotorok hozzáadása után felhevítik a folyadékot és a kész CR-39 lencsét megformázzák.
Az CR-39 lencse előnyei:
Polikarbonát lencsék
A polikarbonát jó minőségű termoműanyag, jellemzője a tisztaság, hő- és lángellenállás, dimenzionális stabilitás és különlegesen jó ellenállás szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között. A speciális napszemüveg színeket és ultraibolya gátló kémia anyagokat a gyártás során adják hozzá a polikarbonáthoz.
A polikarbonát lencse előnyei:
Lencse-kezelési eljárások
Gyakran szükséges, vagy ajánlott a lencséket bizonyos kezelési eljárásoknak alá vetni, ahhoz hogy a napszemüvegek megfeleljenek a követelményeknek. Az eljárások ütésálló-képesség javítását, karcellenálló bevonat, tükör-bevonat, visszaverődés-gátló bevonat alkalmazását, polarizációt, illetve fotokrómos bevonat alkalmazását jelentik.
Top Gradient (Átmenetes)
Az átmenetes lencse fokozatosan sötétedik a lencse aljától a teteje felé. Ez a lencse a felülről jövő fényt blokkolja anélkül, hogy befolyásolna a látás minőségét. A jól elkészített átmenetes lencsék a felülről jövő fény ellen jobb védelmet nyújtanak, mint az állandó sűrűségű (constant density) lencsék.
Mirror Coating Tükör-bevonat
A tükör-bevonat bármilyen lencsén alkalmazható. Ez a vékony, általában krómból készült bevonat csökkenti a fény erősségét, azáltal, hogy nagy részét eltéríti a szemtől. A legnépszerűbb színek az ezüst, arany, vörös, kék, zöld és narancssárga. A tükör-bevonatot vákuumos eljárással teszik a lencsére.
Polarized (Polarizált)
A polarizálás alapja a szelektív fénycsökkentés. A fényhullámok minden irányban - fel, le, jobbra, balra, keresztbe - szabadon terjednek. Amikor a fény párhuzamosan visszaverő felületet ér - például havat vagy vizet -, akkor vízszintesen, vagy jobbra-balra vibrálni kezd. Az általában két lencse közé illesztett polarizáló szűrő csak a függőlegesen érkező fényhullámokat engedi át. A polarizált lencsék általában drágábbak, mert a polarizáló szűrő és a lencsék összeállítása költséges eljárás. A polarizáló szűrőket nagyon precízen úgy kell montírozni, hogy a polarizáló síkok pontosan illeszkedjenek, e nélkül a hatás ugyanis elmarad.
Vezetéshez való lencsék (drive)
A „kék fény” effektussal leggyakrabban az autóvezetők találkoznak. Ennek a fénynek a legrövidebb a hullámhossza a látható fények közül, ezért a tárgyakat elhomályosítja. A kék fény nem a retinán, hanem előtte fókuszál, így nagyban csökkenti a látás élességét. Az autóvezetők számára készített Spexx lencsék kiszűrik a kék fény jelentős százalékát a látható spektrumból.
Multi-Layer Color (Többrétegű Színes)
Több gyártó kifejlesztett olyan lencséket, amelyek szelektíven nyelnek el bizonyos hullámhosszokat. A gyártás során hozzáadott ritka elemek segítségével előidézhető a szelektív szűrés, amely növeli a vörös, zöld és barna árnyalatok relatív intenzitását és kontrasztját. Ettől ezek a színek élénkebben és élesebben jelennek meg.
Anti-reflective (Visszaverődés-gátló)
Visszaverődés-gátlóval - általában magnézium fluorid - a lencse felszínét vonják be. A bevonat csökkenti a fényvisszaverődést, így javítja a látás minőségét. A vékony visszaverődés-gátló bevonatokat általában a lencse hátoldalán alkalmazzák.
All-Weather (Minden időben)
Az All-Weather lencse bevonat azt jelenti, hogy a lencse elülső oldalán megosztott tükör van (alul és felül van tükör, középen nincs) és a lencse hátsó oldalán pedig visszaverődés-gátló bevonat van. Az ilyen eljárással készült lencsék különösen akkor nyújtanak védelmet, amikor a fény alulról vagy felülről jön.
LENCSÉINK SZÍNEI
Sienna Brown (Sienna Barna)
Gray (Szürke)
Brown and Gray Polarized
Green (Zöld)
Gold Lite (Világos Arany)
Rose (Rózsaszín)
Yellow (Sárga)
Színtelen
SPEXX Szemüveg keretek
A napszemüveg fontos része a keret. A napszemüveg keretek különböző anyagokból készülhetnek, fémből és műanyagból. A napszemüveg összetevőinek minősége határozza meg a különbséget az egyszerű napszemüveg és az igazi jó minőségű napszemüveg között. A Spexx a napszemüvegek tervezésénél, figyelembe veszi a napszemüveg funkcióját, a vásárló igényeit, a pénztárcáját és természetesen az aktuális divatirányzatokat.
A napszemüveglencse fejlesztésébe azért fektetett nagy energiákat a Spexx, mert egyáltalán nem mindegy, hogy amit látunk, azt hogyan látjuk. Az sem mindegy, hogy amin keresztül nézünk, azt mi tartja. Ezért a keret épp ilyen fontos. A keret tartja a lencsét, érintkezik a bőrünkkel. A keretgyártási technológiák is olyan előrehaladottak, mint a lencsegyártási technológiák. A keretek alakja, mérete, anyaga, színe és minősége gyakorlatilag végtelen lehetőségeket kínál.
SPEXX Tartozékok
Szemüvegeinket tokkal, mikroszálas anyagból készült törlőkendővel vagy mikroszálas zsákkal látjuk el, így jut el vásárlóinkhoz. Igény esetén a kiegészítők külön is megvásárolhatók.
Elérhetőségeink
SPEXX Trade Kft.
mail: help@spexx.hu